english magyar
Bemutatkozás Kezelések Árak Elérhetőség, rendelési idő Gyakori kérdések
 

Ma már nemcsak a fiatalok szabályoztatják a fogaikat, az új technikák megjelenése óta felnőttek között is széles körben elterjedt a fogszabályozó viselése. A modern fogszabályozó készülékek esztétikusak, kíméletesek a fogak körüli csontállományhoz, és van úgynevezett láthatatlan - nyelv felőli – típus is.

Ragasztott fogszabályozó

Minden életkorban - általában fogváltás után, de néha már a vegyes fogazati időben is - használatosak, a maradó fogakra vannak ragasztva. Többféle típusuk létezik: fém (ezen belül az antiallergikus titán vagy az arany alapanyagúak), illetve esztétikus (műanyag, porcelán vagy zafírkristály). Anyaguktól függetlenül ugyanúgy működnek, ugyanazokat a fogmozgatásokat lehet velük elvégezni.
Működésük szerint a ragasztott fogszabályozók hagyományos és önligírozó változatban léteznek, ez utóbbi köré önálló kezelési filozófia is épült (ún. Damon technika). Lényege, hogy a hagyományosnál kisebb erőkkel és súrlódással dolgozik, így a lehető legkíméletesebb a fogakra ható erő. A biológiás tartományba tartozó enyhe erő serkentőleg hat az állcsontok csontépítő folyamataira is, így egyes esetekben nagyobb az esély a foghúzás elkerülésére is.
A készülék fém és esztétikus kivitelben létezik, és a hagyományosnál ritkábban kell vele visszajárni a fogszabályozó orvoshoz ellenőrzésre.
Porcelán Bracket
Fém Bracket

Aktív lemez d-bionátor

Kivehető fogszabályozó

Ide tartoznak a lemezek és a bimaxilláris készülékek. Ezek a fogszabályozók bizonyos fogmozgatásokra képesek, és az állcsontok növekedését befolyásolják. Gyermekkorban használatosak, a növekedést használják fel az eredmény eléréséhez. Felnőttkorban az Invisalign fogszabályozóval lehet csak eredményesen szabályozni a kivehető típusú készülékek közül, ám ezt az átlátszó sínt egész nap kell hordani ahhoz, hogy hatásos legyen. Nem minden eltérés orvosolható Invisalignnal.

Nyelv felőli fogszabályozó

Az Incognito lingual fogszabályozót egyedileg gyártják aranyötvözetből, és a fogak nyelv felőli oldalára kell ragasztani kezeléskor. Számítógépes technikával, egyedileg készítik a szabályozáshoz használt íveket is, ezzel növelve a fogbeállítások precizitását.
Nyelv felőli fogszabályozó



Retainerek Retainerek Retainerek

Retainerek

Az aktív kezelés végén a fogszabályozás eredményeinek megtartásához szükséges készülékek. Típusai: kivehető lemez vagy sín, illetve ragasztott retainer.
.
 
BosDent - Fogszabályozási és Fogászati Rendelő © Minden jog fenntartva!